Teammates

Stolpa-Ádám András

Született: 1921. szeptember 15, Budapest, Magyarország
Elhunyt:  2010. november 8. Düsseldorf, Németország

Sportolóként és magánemberként igazi multitálentum volt. Az előbbiek terén legnagyobb sikereit teniszezőként érte el, 1948 és 1960 között a kontinens egyik legerősebb Davis-kupa-csapatát alkotta Asbóth Józseffel (20-ból 16 DK összecsapást nyertek!). Legnagyobb egyéni sikerét élete első Grand Slam tornáján (!!!), az 1947-es Roland Garros-on érte el, mikor is a negyeddöntőig menetelt és megverte a 2. helyen kiemelt amerikai Budge Patty-t is!  Emellett az Újpesttel 15-ször nyert csapatbajnokságot, egyéniben és párosban pedig további 8 országos bajnoki címet szerzett. 1948-ban férfi egyesben magyar bajnok lett.  Sportolói pályafutását követően előbb Bécsben dolgozott edzőként, majd az 1980-as évek elején Németországba költözött, s Düsseldorf közelében oktatott fiatalokat. Valamint ő maga továbbra is részt vett senior tornákon, Európa-, és világbajnokságokon. A Seefeld-ben rendezett fedettpályás Senior Európa-bajnokságon, fiával, dr. Stolpa Andrással a 30 évvel fiatalabb kategóriában indult!  76 évesen a korosztályos világranglistán a Top 5-ben szerepelt!!! Még 88 évesen is aktívan játszott, így a 2008. november 13-16.  és 2009. február 5-8. között Budapesten rendezett senior bajnokságon is részt vett 87 évesen!!!

Stolpa-Ádám a Magyar sasok című film egyik jelentében

Hogy milyen őstehetség volt sportolóként, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy Stolpa-Ádám András két fivérével együtt a BEAC csapatával megnyerte a kosárlabda, az Újpesti Dózsával pedig a jégkorong országos bajnokságot. De a BEAC-nál még focizott is, ahhoz is elképesztő érzéke volt! Az élet más területén is hasonló bámulatos sokoldalúságát bizonyította: sportolói pályafutásával párhuzamosan színiakadémiát végzett és az első magyar repülős filmalkotás, a Magyar sasok főszerepét is ő játszotta. Édesapja kultúszminisztériumi államtitkári állására tekintettel színészi pályafutását nem folytathatta.Stolpa-Ádám András több nyelven beszélt, kiválóan zongorázott és színes, magával ragadó egyénisége mindenki magával ragadott.

Élete utolsó évtizedeit Düsseldorfban töltötte, ahol 2010. november 8-án hunyt el.

Szigeti Ottó

Gábori Emil

Katona Zoltán

Gulyás István

Jancsó Antal

Jancsó Antal és Asbóth József