Szombathelyen

Asbóth József születésének 100. évfordulója alkalmából színvonalas programokkal tisztelgett a legendás teniszező emléke előtt a szombathelyi Haladás VSE teniszszakosztálya szeptember 23-án.
A rendezvény, amelynek a Savaria TC Késmárk utcai tenisztelepe adott otthont, 9.30-kor az Asbóth József Play and Stay Emlékverseny korosztályos teniszezők számára kiírt tornával kezdődött. Az ünnepélyes megnyitó ünnepségre 11 órakor került sor, ezen dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottságának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Majd dr. Halmos Imre, a Testnevelési Egyetem labdajátékok tanszékének volt vezetője, a Tenisz című szakkönyv szerzője ismertette számos neves, Szombathelyről elszármazott teniszező pályafutását. Aztán Szabó Éva örökös magyar bajnok mesélt el egy Asbóth-sztorit, felidézte, amikor egyszer együtt teniszeztek Monacóban. Végül Gáspár Balázs, a magyar tenisz meghatározó alakja, sok-sok szakkönyv szerzője, volt válogatott teniszedző mesélt Asbóth pályafutásáról. A jelenlévők megtekinthettek egy Asbóth-kiállítást, régi idők ütőit, labdáit, ruháit, bele lehetett lapozni korabeli teniszújságokba, de bekerültek a kiállítás anyagába a teniszpályák különböző tartozékai is.

Érdekes volt meghallgatni Stolpa András történeteit Asbóth Józsefről – Stopla András édesapja Asbóth partnere volt párosban. Majd folytatódott a korosztályos verseny – a pálya szélén pedig több évtized történeteit idézték fel a különböző generációkat képviselő egykori és jelenlegi teniszezők. A tenisztornára összesen 45, 6 és 11 év közötti sportoló nevezett, érkeztek résztvevők Zalaegerszegről, Pápáról, Sopronból, Dunakesziről és Budapestről is.  A Magyar Tenisz Szövetséget Papp Zoltán elnökségi tag képviselte.

Vasi érmesek, 2010-ben és később született fiúk: 1. Neuwirt Dávid (Sportiskola), 2. Hérincs Bence (HVSE). 2010-ben és később született lányok: 1. Szemes-Haág Szonja (HVSE), 2. Simon Boróka (HVSE). 2009-ben született fiúk: 1. Kerecsényi Gábor (Savaria), 2. Kovács Péter (Savaria), 3. Nagy Dániel (HVSE), Téhsz Barnabás (HVSE). 2009-ben született lányok: 1. Neuwirth Hanna (Sportiskola), 3. Balázsfalvi Noémi (HVSE), Gál Lara (Sportiskola). 2008-ban született fiúk: 1. Gerencsér Soma (HVSE), 2. Kerecsényi Gábor (Savaria), 3. Szima Zalán (HVSE). 2008-ban született lányok: 3. Sipőcz Réka (Sportiskola), Andrási Dóra (HVSE). 2006/2007-ben született lányok: 3. Tóth Karola (Sportiskola), Baranya Jácinta (HVSE).

A Magyar Tenisz Szövetség Asbóth József-emlékévnek nyilvánította az idei esztendőt – fogalmazott a szervezők nevében Szabó Hajnalka. – Innen jött a gondolat, hogy szeretnénk mi is – a Haladás VSE teniszszakosztályának edzői, vezetői – hozzájárulni az emlékévhez. Hiszen szombathelyiek vagyunk, azon a pályán teniszezünk, ahol labdaszedőként kezdte pályafutását, testvére, Asbóth Sándor pedig még teniszre is tanított minket. Így az az érzés vezényel minket, hogy megemlékezzünk Szombathely híres szülöttjéről, a sportág legsikeresebb magyar férfi teniszezőjéről.Asbóth József 1917. szeptember 18-án egy vasutas család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Szombathelyen. Szegénysorból kiemelkedve önerejéből, kitartásából és tehetségéből fakadóan jutott el a világhírnévig. Hetven évvel ezelőtt érte el pályafutása – és egyben a mai napig Magyarország – legnagyobb teniszsikerét: 1947-ben megnyerte a Roland Garros férfi egyes döntőjét.

A jelenlévők megállapodtak abban, hogy egy éven belül emléktáblát helyeznek el Szombathelyen Asbóth József, Grand Slam bajnok tiszteletére.

Koszorúzás Asbóth József sírjánál

A szombathelyi Haladás VSE tenisz szakosztály, Szabó Hajnalka szvezetésével és szervezésében koszorút helyezett el Asbóth József sírjánál. A sírnál lerótta tiszteletét Szabó Éva örökös bajnok is.

 

 

 

 

 

 

   

A fotók valamint mindkét esemény megszervezéséért, koordinálásáért és zavartalan lebonyolításáért a legnagyobb hála és köszönet Szabó Hajnalka szakosztályelnöknek!!!