1939

Az ez évi Davis Kupa Európai Zónájának 2. fordulójában Magyarország Jugoszlávia válogatottját fogadta Budapesten a BLKE (Budapesti Lawn-Tennis és Korcsolya Egylet) lágymányosi teniszpályáján, amelyet az egész város csak Blökének hívott. Az összecsapásokra 1939. május 12 és 14. között került sor salakon. Az egyenlőtlen erőviszonyokra jellemző, hogy déli szomszédaink a legerősebb csapattal érkeztek, Puncec Európában rangelső, a világon pedig a 3. legjobb játékosnak számított, míg Mitic az 5. helyen tanyázott az öreg kontinens játékosainak rangsorában. Igy nem született meglepetés, Jugoszlávia 4-1-gyel jutott túl rajtunk és egészen az Interzóna döntőig menetelt, ahol csak a későbbi győztes ausztrálok tudták megállítani őket. Mindazonáltal mégis feledhetetlen marad a magyar együttes egyedüli győzelme, hisz azt egy 21 esztendős főállású hivatalnok érte el Európa legjobbja ellen! Asbóth József személyeben új csillag született nemcsak a magyar, de a teniszvilág egén!

Még egy érdekes adat: Puncec négy évvel volt idősebb Asbóthnál, míg Mitic két nappal (a sors fintora, hogy nemcsak születési, de halálozási évük is, ahogy pályafutásuk íve és történelmi kiszolgáltatottságuk is párhuzamot mutat!).  ajlottak a következő párosításban és eredménnyel:

1. Dragutin  Mitic – Gábory Emil    6-3 0-6 2-6 6-1 6-1

2. Asbóth József – Franjo Puncec  7-5 4-6 7-5 11-9

Asbóth élete 3. egyéni Davis Kupa mérkőzésén is veretlen maradt!

A Képes Sport beszámolója Asbóth szenzációs győzelméről

3. Puncec/Mitic – Asbóth/Gábory 6-1 4-6 6-2 7-5

4. Franjo Puncec – Gábory Emil   6-1 6-1 6-4

5. Dragutin Mitic  – Asbóth József  9-7 2-6 10-8 6-3

Jugoszlávia – Magyarország  4:1