Életút

Asbóth József 1917. szeptember 18-án, vasútas család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Szombathelyen. Már fiatalon a teniszpályák közelébe került, mint labdaszedő, majd tehetségét felfedező Dr. Fernádi Ferencnek köszönhetően pályafutását szülővárosában a Szombathelyi SE-ben kezdte. Ezt követően Pestre költözve a  Budai Torna Egyletben, majd a BEAC-ban játszott, ahol az alapításkori első elnök Eötvös Lóránd volt.

1938 július 6-án Budapesten a wimbledoni bajnoki cím megszerzését követően, az európai turnén lévő Don Budge és az akkor még ismeretlennek számító 20 éves magyar tehetség, Asbóth József egy bemutató mérkőzés keretében mérkőzött egymással. Asbóth 6-1 8-6 3-0-ás vezetésénél  az amerikai világelső feladta a további küzdelmet. A történeti hűség kedvéért, az élete formájában lévő Budge,aki 1937 Wimbledon és 1938 USA bajnokság között zsinórban 6 Grand Slam tornát nyert meg (mai napig rekord!), illetve 1938-ban a tenisz történetében először megnyerte mind a négy Grand Slam tornát egy naptári évben. Nos ezt a csúcsformában lévő Budge-ot látta vendégül a Magyar Tenisz Szövetség két bemutatómeccs erejéig Budapesten.

Az adott évben az amerikai játékos best-of-five mérkőzésen még nem szenvedett vereséget, így amikor a magyar tinédzser 6-1-es vezetést szerzett az első játszmát követően, már levegőben lógott az év meglepetése. A második szett szorosabb állás eredményezett, de újfent Asbóth sikerét hozta. A harmadik játszmában a magyar tehetség breakelőnyhöz jutott és ezt követően Budge jobbnak látta feladni a mérkőzést, már csak annak érdekében is, hogy barátjával Gene Makoval elérjék a Prágába induló vonatot. A mérkőzés híre bejárta a világot és Asbóth képességeit ezek után már senki nem kérdőjelezhette meg…

Mindeközben a magyar tehetség Budapesten hivatalnokként dolgozott heti 5 dollárért, s munka mellett 1939-ben megnyerte élete első magyar bajnokságát férfi egyesben és párosban Csikós Mihály oldalán. Még ugyanezen évben a legendás Henri Cochet is felfigyelt a fiatal Asbóth kvalitásaira, a szárnyai alá vette az ifjú tehetséget. A franciák kiválósága 1939-ben adott lehetőséget az általa csak  „Josie-fiúnak” becézett Asbóth számára a Davis Kupa szereplésre.  Asbóth meghálálta a bizalmat. Az első körben Románia ellen Asbóth mindkét egyes mérkőzését megnyerte, majd a második fordulóban Jugoszlávia következett, és Budapestet is valósággal extázisba hozta a világranglista 5.helyezett Franjo Puncec elleni 4 játszmás győzelmével. Még szintén 1939-et írtunk, mikor Asbóth élete 2. Grand Slam-jére készült, de pechjére a bajnokság nyitómérkőzésén a Centre court-on az első helyen kiemelt Bunny Austin-nal kellett meccselnie. Az AP hírügynökség wimbledoni beharangozó híradásaiban minden szakértő egyhangúlag a hazai pálya előnyét élvező brit játékost tartotta esélyesnek, aki előző évben Budge-tól szenvedett vereséget a döntőben. Ugyan egytől-egyig Austin volt a favorit, de mindegyik írás külön  kiemelte „a fiatal magyar zsenit, aki vidéken nőtt fel és házilag gyártott ütővel játszott. Austin messze nem a legjobb formájában játszott és mikor Asbóth 22 játékra kényszerítette a harmadik játszmában, már igen hevesen kapkodta a levegőt.” Végül 6-1 6-4 12-10 arányban az élete utolsó Wimbledonján (s egyben Grand Slam-jén)  résztvevő angol bizonyult jobbnak az akkor Londonban debütáló magyar játékossal szemben.

1940 április 1. és  szeptember 16. között Asbóth 11 tornán vett részt, amelyből 9-et megnyert (Genoa, Taormina, Palermo, Budapest, Wiesbaden, Gödöllő, Budapest, Milanó és Merano), köztük ismét duplázott a magyar bajnokságon (férfi egyes, párosban ezúttal Bánó Lehel-lel). 1941. májusában Gábory Emillel együtt tagja volt a közép-európai kupát (ún. Duna-kupát) nyert csapatnak. 1941. július 21-27. között szintén Asbóth és Gábory résztvett a svéd bajnokságon, amelyet a magasabban rangsorolt magyar nyert meg. Ekkor azonban már javában zajlott a II. világháború, melynek következményeit Asbóth felfelé ívelő pályafutása is megsínylette. 1941. júliusa és 1947  februárja között az első számú magyar játékos egyáltalán nem indul(hatot)t nemzetközi tornákon! Mindez azt jelentette, hogy Asbóth fénykorában (1939 -1947 között) a 2. és 3. Grand Slam tornája között 8 évnek kellett eltelnie! Ezen időszak alatt az egyedüli külföldi fellépést egy bemutató mérkőzés jelentette, ahol a korszak legnagyobb fedett teniszcsarnokának ünnepélyes átadásán szerepelt Stockholmban. A 17 hónapig épült Kungliga tennishallen avatóünnepségén a magyar teniszező II. Ferenc József liechtensteini herceg párospartnereként szórakoztatta a szépszámú publikumot, míg a háló másik oldalán  V. Gusztáv svéd király és von Cramm jeleskedtek.

Az otthoni bajnokság nem jelentett túl nagy kihívást Asbóthnak, hisz egyesben 1939-1946 között, illetve párosban 1939-43-ban zsinórban ő győzedelmeskedett. Tulajdonképpen, ha ő rajthoz állt, nem volt kérdés a bajnok személyét illetően…és többnyire párosban is ugyanez volt a helyzet.

A világégés elmúlt, de értékes esztendők mentek veszendőbe egy zseniális játékos  pályafutásából, aki közeledett 30. életévéhez. De Asbóthot nem abból a fából faragták, aki egy könnyen feladja álmait, így továbbra is kondíciója és technikája megőrzésén dolgozott keményen. Legbelül érezte, hamarosan eljön az ő ideje…

1947-et írtunk ekkor és a legjobb magyar teniszező ebben az esztendőben 12 versenyen vett részt, 3 hazai és 9 nemzetközi tornán, ezek közül 8 alkalommal döntőt játszott, melyből 5-ször (San Remo, Nizza, Párizs, Budapesten kétszer) ő fogadta a gratulációkat ellenfeleitől. Ezek közül a francia fővárosban aratott diadal a legkiemelkedőbb, hisz a ’47-es Roland Garros, még mindig csak pályafutása 4. Grand Slam-jét jelentette…Asbóth 6 mérkőzésen lépett pályára, mindössze egy játszmát vesztett, búcsúztatta a torna 4. (Yvon Petra), az első (Tom Brown) és a 7. (Eric Sturgess) kiemelt játékosát és ezáltal élete és hazája első Grand Slam bajnokságát szerezte. Győzelmének különlegessége, hogy ez volt addig pályafutásának első nagy torna döntője is egyben! Az egyes siker mellé a vegyes párosban -Körmöczy Zsuzsával- az elődöntőig jutott és felállhattak a dobogó harmadik fokára. Ezidőtájt (1947) Asbóth a világ 8. legjobb játékosának számított (a Daily Telegraphnál dolgozó John Oliff ranglistája alapján), egy évvel később is még a 9-ként jegyezték a világranglistán, Európában azonban mindkét évben ő volt a No.1! Kiváló formáját sikerült átmentenia a következő szezonra is, ahol ismét remekelt 11 versenyen indult, 7 fináléban találjuk nevét, melyből 5-ször vehette át a győztesnek járó serleget, de a számára legnagyobb presztízzsel bíró eseményen még jelen sem lehetett. Pedig olyan mesésen indult az év; Beaulieu, Cannes, Nizza után Monte-Carloban (a mai Monte-Carlo Masters elődjén) sem talált legyőzőre! A hercegség „meghódítását” követve toronymagas favoritként várhatta a Francia nem hivatalos salakpályás világbajnokságot. De az élet/történelem/politika újfent közbeszólt és már Párizsba sem engedte ki a magyar kommunista párt. A Roland Garros címvédőjének nem adatott még annyi esély sem, hogy pályára lépjen a francia fővárosban zajló bajnokságon. Természetesen a szervezők az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy Asbóth megkapja a kiutazáshoz szükséges engedélyt, ezért 2. számú kiemeltként (ami mai napig rekord magyar férfi játékostól!) szerepeltették a főtáblán. Asbóth –önhibáján kívüli – „távollétének” megvolt a kellő nemzetközi visszhangja, és eredménye, ugyanis a soron következő wimbledoni bajnokság előtt V. Gusztáv svéd király személyes garanciát vállalt a magyar kormány felé, hogy a magyar éljátékos visszatér a hazájába és nem emigrál külföldre. Svédország leghosszabb ideig regnáló uralkodójának közbenjárása nélkül Asbóth József nagyon közel került ahhoz, hogy megismételje egy évvel korábbi sikerét, csak most fűvön és Londonban.